Ránduljunk ki Sopronba

Sopron minden szempontból ideális helyszín: akár télen, akár nyáron keresünk magunknak utazási célpontot, akár néhány napos semmittevésre vágyunk, akár aktívan akarunk eltölteni egy hetet, Sopronnal mindenképpen jól választunk.

 

A kilátó még őrzi a tél emlékét
Nol – Németh BálintA Soproni-medence már körülbelül nyolcezer éve lakott, az első népcsoportok a Kr. e. a VI-V. évezredben települtek le, és a terület azóta is folyamatosan lakott. Már a rómaiak is – ahogyan a történetek folytatódni szoktak – szóval ők is itt hagyták nyomaikat, Tiberius idejében (i. sz. 14-34.) kezdődött az igazi fellendülés. A Scarbantia nevű település két fő közlekedési út, az észak-déli irányú Borostyánkő út és a kelet-nyugati Arrabona-Vindobona (Győr-Bécs) találkozásánál jött létre.

A városba mi is ezen az útvonalon érhetünk be leggyorsabban. Szállásnak – hogy egy picit hazabeszéljek – a Népszabadság egyik Top-kiadványában (50 legjobb szálloda Magyarországon) bemutatott Hotel Fagust választottam, mert a tervezett kirándulásokhoz tökéletes kiindulópont. A Lövérekben, a buszvégállomás közelében található hotel konferencia- és wellnessszállodának hirdeti magát, és ennek megfelelően hetente legalább egy konferenciát tartanak ott. De nemcsak a tanácskozásra érkezők körében népszerű a szálloda, sok kisgyerekes családdal, Ausztriába induló síelővel és osztrák vendéggel is lehet találkozni.
Ha csak pár napot tudunk Sopronban időzni, akkor három helyre mindenképpen látogassunk el. Az első a Károly-magaslaton lévő Károly-kilátó, ahová a buszvégállomástól turistaút vezet fel, körülbelül fél-háromnegyed óra alatt lehet felérni. A magaslat és a kilátó is Romwalter Károlyról kapta a nevét. Romwalter társaival egy fából készült kilátót épített 1902-ben, ennek helyén építették fel később Winkler Oszkár tervei alapján a ma is üzemelő kilátót. Felfelé menet a torony első és második emeletén két állandó kiállítás is megtekinthető, de a termek kulcsait még a földszinten kell elkérni. Az épület tetejéről elénk táruló panoráma egyszerűen gyönyörű, az Alpok keleti csúcsaitól (pl. Schneeberg), Sopron belvárosán és a Fertőn át egészen Nagycenkig el lehet látni. A pár órás erdei séta után különösen jólesik egy kis wellness-kényeztetés és egy jó bőséges vacsora.
Erhardt Étterem és Borpince
A másik, szinte kötelezően meglátogatandó hely természetesen a belváros. Napestig lehetne sorolni az ismert látnivalókat, kezdve a Tűztoronytól (április elsejéig zárva!), a fentebb már említett római kori Scarbantia emlékein át egészen a Storno-házig. Most mégis inkább csak pár órás kalandozást ajánlanék a belvárosban, mindenféle útikönyv és térkép nélkül, hogy érezzük Sopron egyedi hangulatát. A szépen felújított házak, a míves kapualjak csak a kezdetet jelentik, rengeteg apró részlet vonzza a “gyanútlan” látogató szemét. A szinte minden ház falán megtalálható helytörténeti táblák rendkívül hasznos segítséget jelentenek a turistáknak, megtudhatjuk például, hogy hol lakott Mátyás király 1482 decemberétől 1483 februárjáig. Igazi csemegét jelentenek a nézelődőknek ezen felül az apró szobrok és különösen az ablakok. A belvárosi egy-két emeletes házak ablakait szerencsére nem cserélték le hőálló, ilyen-olyan speciális cellaszerkezetű műanyag ablakokra, ezért az eredeti, akár még reneszánsz kori ablakokkal is találkozhatunk.
Ha kellőképpen “lejártuk a lábunkat” a belvárosban, akkor jöhet a harmadik kihagyhatatlan dolog, a borpince-látogatás. Választhatunk a helyi termelők pincéi és az egyszerűbb éttermi borpincék közül, azonban a helyi borászokkal mindenképpen szükséges az előzetes telefonos/internetes egyeztetés. Feledékenységből egyszerűbb éttermi borpincét kellett választanom, szerencsére itt is segítségemre volt egy Népszabadság Top-kiadvány (100 Legjobb Magyar Étterem). Az Erhardt Étterem és Borpincéről nem írtak túl sok jót, pedig én mindenkinek csak ajánlani tudom. Részben a pincérek kedvessége, illetve odafigyelése miatt, részben a nagyon ízletes ételek miatt, részben pedig a felszolgált nagyon finom bor miatt. Ha valaki arrafelé vetődik, mindenképpen kóstolja meg a pulykaérmék mézes körteraguval és mogyoróburgonyával nevű ételt, mert egyszerűen fenséges. Hasonlóképpen a hozzá – a pincér által – választott Ivancsics borászatból származó Irsai Olivér is tökéletes. Olyan könnyű és annyira itatja magát, hogy nehéz – szinte lehetetlen – ellenállni az újabb és újabb poharaknak. Szerencsére gondoltak az elvitelre, illetve az otthonmaradtakra is, a vinotékában bevásárolhatunk a legfinomabb borokból.

Ez a bejegyzés már 5489 napos. Kérjük ezt vegye figyelembe a tartalom kapcsán!
to top