Tv paprika Magazin

2009. március

IV. évfolyam 3. szám, 74. – 77. oldal

Holmes és Watson

Erhardt Étterem-Borpince

Terepszemle

Ödenburgi Simon, a mi emberünk

Sítúráról hazafelé jövet. Hirtelen ötlettől vezérelve Sopron felé venni az irányt az álmoskönyv szerint kellemes meglepetéseket tartogathat. A határátkelőn csak az elhagyott őrbódék árulkodnak az elmúlt évtizedekről, a gyomrom mégis összeszorul. Egy nyolc évvel ezelőtti autóbehozatal körüli hercehurca árnyalakjait látom, akik a Vám- és Pénzügyőrség egyenruhájában feszítenek, és modern kori útonállásszerűséget folytatnak.

A hűség városába érve rögtön jobb kedvű leszek, fél három körül jár, a nap gyönyörű árnyékokat rajzol az ódon házakra. A gyomrom felenged a görcs szorításából, mintha érezné, másfajta kalandra kell felkészülnie.

A Balfi úti patinás házak egyike maga a vendéglő. Vasárnap délután is szinte telt ház, szerencsére útközben telefonon foglaltunk asztalt. A helyiség többszintes, az emeleten nagyobb társaság, a szomszédos teremben az osztrák középosztálynak magyarázza az étlapot németül a felszolgáló. Az étterem csapatából ő az egyetlen ember a vártán, már az első három percben elismeréssel vegyes sajnálattal viseltetünk iránta, nem tudjuk, hogyan birkózik meg a feladattal.

Étel

A húsleves gazdagon mindenhol ugyanazt jelenti, itt éppen marhából főzik. Alaplé! Bár a kifejezést másra használják, a húsleves nyugodtan lehet egy konyha ismertetőjegye, a sok mindenről árulkodó alapétel. Itt nem sajnálnak belőle semmit, talán csak a melegítésnél szánhattak volna rá több időt.

A fehérbab-leves sonkával szép gondolat, a levesben ott a könnyedség, a füstölt íz viszont minduntalan visszarántja hétköznapi bableves szintjére. A konyhán szárnyalás helyett rögtön a sugárfékhez nyúlnak, azt gondolván, egy bableves az legyen mégiscsak bableves.

Főfogásunk baconbe göngyölt fogas boros káposztaágyon és vadragu szilvás gombóccal. A bacon egy kis sóval árnyalja a hal ízét, állaga-frissességre rendben, biztos, hogy nem ukrán import hallal van dolgunk. A boros savanyú káposzta „egyszer elmegy” kategória. A bortól kicsit pikáns, de nem az az étel, amit a sítúra fényképeit nézegetve felidézünk majd.

A vadraguban ott bujkál a halvány vadíz. Engem nem zavar, de asztaltársam túl intenzívnek érzi, csak a „mégis mit várt, mikor megrendelte?” kérdésemre fúj visszavonulót. A szilvás gombócnál viszont meg kell állnunk néhány villaszúrásnyira. Brit tudósként fogom publikálni tapasztalataimat, mert úgy elhiszik, hogy dallamtapadás lehetséges az adott dallam meghallgatása nélkül is. Ízleléskor ugyanis LL Cool J Phenomenon című száma csendült fel a fülemben, pedig csak a fenomenális szó világgá kiáltásán gondolkodtam. Nem szerettem volna azonban, ha a szomszéd asztalnál ülő fiatal pár felkapja a fejét, mert éppen egy otthon elkészített tócsniról beszélgettek. A gombócon fűszeres kéreg, rózsaborssal az élen, ami illatot és zamatot is ad. Kész, vége, nincs tovább, tűzzük ki a zászlót és gyerünk lefelé!

A desszert az ellőttünk álló autóútra való felkészülésként Csokicsoda és Csokoládéhab forró meggyöntettel. A főfogás után már jöhetne bármi, a szufléba hajló csokikrém a meggyel biztosító kötél nélkül is végrehajtható mutatvány a konyháról. A Csokicsodának keresztelt piskóta viszont bizonyíték arra, hogy desszertfronton is komoly potenciált rejtegetnek.

Pincérles

Amint arról már szó esett, egy ember harcol a frontvonalban, és egyáltalán nem reménytelenül. Érkezésünk után két perccel már az italrendelésünket jegyzeteli, utána pedig Emil Zátopeket idézőn közlekedik asztaltól asztalig. A rendelések időben érkeznek, ahogy megfigyeltük, minden asztalhoz. A konyha és pincérünk jól szinkronizáltak. A számlára egy picit többet várunk az indokoltnál, de itt legalább nem gyakorlat a szemkontaktus rutinos kerülése, amit más helyeken azért űznek, nehogy a vendég kérhessen valamit.

Ítélet

A magyarosként aposztrofálható konyha szép példája. Mernek újítani és színezni, szeretik jól tartani a vendéget. Jó alapanyagok találkoznak jó elképzelésekkel. Ügyesen kerülik a nagyot gurítani vágyás csapdáját, az étlap mégis csupa kipróbálandó fogásból áll. A „Szürke marha köményes pecsenyelében”-t például határozottan bánom, hogy kihagytam. Ha egy idősebb hölgyrokonról elnevezett vendéglőben – igen, a fővárosiban – hasonló színvonalat hoznának, a budapesti Michelin-ajánlást is komolyabban lehetne venni.

Jönnék-e még? A VOLT Fesztiválon kívül még egy érv Sopron mellett.

2 főre egy deszerttel: 7700 Ft

Edina33, az amatőr tesztelő

Férjemmel egy baráti pár társaságában látogattam el Sopronba, ahol egy kellemes belvárosi sétával egybekötve kitűnő szombati programnak bizonyult a szép régi épületben lévő étterem tesztelése. Az osztrák rendszámú autók igazolták is a hamisítatlan magyar hangulat varázsát.

1 órára foglaltunk asztalt. Akkor még nem voltak túl sokan, de szép lassan megtelt az étterem. Mármint az a néhány asztal, ami van. Az érkezőt fogadó fenti rész nem túl nagy, talán két helyiségből áll, abból is az egyik egy igen kicsi szoba, ahová 3 asztalt is betettek, maximálisan kihasználva a teret. Sajnos mi is itt kaptunk helyet, ez volt ez első rossz pont. Az asztalok annyira közel vannak egymáshoz, hogy mindent érteni, amit a másik asztalnál beszélnek. Állítólag több pincehelyiség is van az étteremben, de csak kimondottan nagyobb társaságok számára fenntartott hosszú asztalokkal.

Étel

Az étlap első ránézésre inkább a magyaros vonalat képviseli, de jobban megnézve vannak érdekes elgondolások még a hagyományosabb ételek esetében is. A desszertek nagyon jónak tűntek, így tudatosan törekedtünk arra, hogy maradjon hely még azoknak is. Azért mindannyian kértünk levest is. Barátnőmmel mindketten a tipikus női vonalra voksoltunk, és fokhagymakrémlevest kértünk, ami jó volt, de semmi új az eddig ismertekhez képest. A fiúk, bár előbb szemeztek a pirított füstölt sonkás fehérbab-levessel, mégis inkább egy-egy nagy adag „húsleves gazdagon”-t kértek topfban. A húsleves kitűnő volt. Furcsa módon ennél nem vár semmi kreativitást az ember, és akkor gondolja jónak, ha minden a nagykönyvben leírtak szerint készül: igazi húsalaplé, szépen felvágott zöldség és persze hús. Főételéként – barátunk javaslatára, aki járt már itt korábban – ketten is soproni gesztenyés vadragut kértünk, emellett kipróbáltuk még a finomfüves tejfölös csirkemellfilét.

A vadragu egyszerűen fantasztikus volt. A húson érződött, hogy vadhús, de nem volt zavaró mellékíze. Valószínűleg jó helyről szerzik be. Egy gesztenyés raguval volt összekeverve, amiben épp elég gesztenye volt, nem volt sem túl sós, sem ízetlen, mindennek kellően jött az íze. A köret pedig csodás volt, szilvalekvárral töltött gombócok! Nekem annyira ízlett, hogy önmagában is megenném.

Pincérles

A kiszolgálás udvarias, de nem éreztük a túlzott törődést. Az ételek és italok jó tempóban érkeztek, csak az elcsomagolásra kért csirkénkről feledkeztek meg, ami már nekünk is csak útban hazafelé jutott eszünkbe.

Ítélet

Kellemes hely, Sopronban biztosan a jobb éttermek közé tartozik. A gesztenyés vadraguja kiváló, ha csak az lenne az étlapon, messze földön híres lenne, és az lehetne az étterem emblémája.

Így inkább egy átlagos a jobbak közül, bár mindenképpen pozitívum, hogy az ár/érték arány rendben van.

Jönnék-e még? Ha néha megkívánjuk a vadételt, biztosan ide megyünk, még akkor is, ha utaznunk kell érte egy keveset.

4 főre italokkal és deszerttel: 14000 Ft