Koktél Üzleti és Társasági Magazin VI.évfolyam, 5. szám, 2007
2007-05-07
Ha valaki Nagy Zsuzsannával beszélget, akkor előbb-utóbb azon veszi észre magát: már jó ideje a hazai borok illatáról, zamatáról, a nemes italokhoz illő finom falatokról társalognak. Mindez kissé talán szokatlan egy csinos, fiatal lánytól, sőt az is meglepő, hogy Zsuzsa képzett sommelier (pohárnok), akinek szenvedélye a különböző borok „feltérképezése”, és a borok egyéniségét minél szebben megmutató ételek kigondolása. Borkóstolóinak híre szájról szájra jár, olyan élvezettel és szakértelemmel mesél a különböző nedűkről, hogy mindenkiben tiszteletet ébreszt a magyar borok iránt.
Zsuzsával az Erhardt Étterem és Borpincében találkoztunk, hiszen itt fogadja a vendégeket nap, mint nap. Párjával együtt üzemeltetik a gasztronómiai sokszínűségéről és igényes borkínálatáról híres helyet, így munkája igazán sokrétű, de a pohárnoki munkaköre a legkedvesebb számára. Bár kissé kanyargósan érkezett a vendéglátáshoz, ám mindig érezte: ez az a világ, amelyben igazán jól érzi magát. Dédszülei és nagymamája vezette annak idején a soproni 48-as laktanyában a katonai kantint, így talán a génekből is ered a vendéglátás iránti vonzalma. Diplomáját idegenforgalmi közgazdászként szerezte meg Veszprémben. Majd Sopronban az akkor alakuló konferencia központban helyezkedett el, ahol nagy lelkesedéssel vetette bele magát a különböző hazai- és nemzetközi konferenciák szervezésébe. Élvezte ezt a munkát, de a legkedvesebb mégis az volt számára, amikor szervezés közben a vendéglátósokkal egyeztetett.
A „konferencia központos éveket” a Tercia hálózatnál betöltött értékesítői pozíció követte, ahol szintén sokat tanult, jól érezte magát, ám szólította a saját vállalkozás:
- Úgy érzem: végre megérkeztem! Azt a munkát végzem, amelyre nem is jó szó a „munka”, sokkal inkább örömteljes, kihívásokkal teli időtöltés számomra – mesélte Zsuzsa.
- Párommal olyan éttermet álmodtunk, ahol harmonikus a borkínálat és a gasztronómiai választék. Annak idején számos borkóstolón vettem részt az ország különböző borvidékein és Sopronban, amely szép lassan felnyitotta a szemem: milyen csodálatos, folytonosan megújuló dolog a borkultúra.
Zsuzsa Budapesten, az egykori Vendéglátóipari Főiskolán tanulta a sommelier szakma minden csínját—bínját, az elismert szakembertől, dr. Csizmadia Andrástól. Negyvenen kezdték el az iskolát, ám a többfordulós vizsgák után csak négyen szerezték meg a sommelier címet. A sok gyakorlásnak köszönhetően Zsuzsa ma már biztonsággal ismeri fel a legkülönfélébb borokat, gyakran hívják borversenyekre szervező- és bírálótagnak. Legkedvesebb feladata a borvacsorák menüsorának az összeállítása, amikor egy soproni borász legszebb boraihoz olyan ételsort álmodik, amelyekkel együtt az adott bor a legszebb arcát mutatja.
A borkóstolókon szívesen mesél érdekes történeteket, anekdotákat a poharában tartott borról, és arról, hogy mindenkinek az a legszebb, és a legjobb bor, amit szívesen fogyaszt. Nincsenek merev szabályok, de érdemes mindig kísérletezni, újabb és újabb termelőktől borokat kóstolni.
Munkájának köszönhetően sok borfogyasztó, aki addig esetleg csak édes bor „hívő” volt bátrabban belekóstol a félédes, félszáraz borok világába. Bár minden jó bort értékel, hozzá legközelebb a száraz, elegáns fehér borok állnak: a nagy kedvenc a Soproni Borvidéken is megtalálható Zöld veltelini. Tapasztalata szerint általában mindenki az édesebb, „behízelgő” illatú borokkal barátkozik először, ahonnan a testesebb, szárazabb vörös fajták felé vezet az út. Ilyenkor fedezik fel az emberek a legismertebb magyar vörösbortermő vidékek kincseit, a nagy testtel, magas tannintartalommal , hosszú élettel rendelkező cabernet fajtákat.
Az ő ízléséhez közelebb áll azonban az a burgundiai szőlő, amelyért oly sokat munkálkodott Gál Tibor is: a Pinot noir. Nálunk, a Soproni borvidéken Zsuzsa minden évben izgatottan várja a pincészetek kékfrankosainak piacra kerülését, és a megmérettetésüket, hogy vagyunk-e már olyan jók, vagy talán jobbak is, mint a „sógorok”.
A soproni sommelier nem ért egyet azzal a megközelítéssel, hogy a rosé nem elég nemes bor. „Lelkében fehérbor”- tanulta és tanítja, amely igazi Jolly Joker a gasztronómiában. Egy szép rosé bor remekül egészít ki szinte bármilyen kedvelt ételt. Borkóstolóinak érdekes fejezete a pohár-tan, amikor terítékre kerülnek a legkülönfélébb poharak, és meg lehet tippelni: melyikbe milyen bort illő tölteni.
Főszerephez jut az a sokak által ismert, vastag falú, csiszolt, különböző mintákkal ellátott kristálypohár is, amelyet egy időben mindenki a „csehektől” hozott. Ezek a poharak bár nagyon szépek, de gyakorlatilag csak lakásdísznek alkalmasak. Sem a bor színét, sem a bor illatát nem engedik érvényesülni. Szerinte a bor és mi magunk is megérdemlünk annyit, hogy a megfelelő pohárból fogyasszuk kedvenceinket.